Cikkek - Interjúk - Újdonságok
INTERJÚ AZ ALMADERMA RECEPTÚRA ALKOTÓJÁVAL
Képzeljétek, egy izgalmasnak ígérkező, startupokkal és zenészekkel foglalkozó friss blog oldal, a Holttér készített velem egy interjút az ALMADERMA kapcsán. Maga a főszerkesztő is egy eredményes krém használóm. :)
Örömmel és szeretettel osztom meg ezt Veletek! :)
"Jelenleg egy receptúrával dolgozom, többféle kiszerelésben, illetve egy Ajakírt is készítettem, amiben hosszú távon ugyanez a receptúra lesz. Egyelőre azonban az eltér tőle, egyfajta kiegészítő, amiben az antihisztamin tartalmú, a legerősebb gyulladáscsökkentő és regenerálódást elősegítő gyógynövények nincsenek benne, illetve a többi összetevők aránya is eltér az ekcéma elleni krémétől. Ennek az az oka, hogy az ajkak hidegben, szélben való szárazságát nem feltétlenül csak az ekcéma okozza. Az ok, amiért a későbbiekben ezen a téren is csak az ekcémásokra fogok figyelni pont az, hogy abszolút specializálni szeretném magam. Egyelőre folynak az engedélyezések, illetve befektetési tervek, így nem szaladnék túlságosan előre, de ha az Isten is megadja, akkor szintén az ekcémára fókuszálva, de színesíteni szeretném a palettát."
Kattints ide a teljes cikkhez!>>
TÉNYLEG NEM VAGY ELÉG SZÉP, VAGY CSAK MÉG NEM KAPTÁL KÜLÖNLEGES TÖRŐDÉST?
A Nők Lapja Café Blogban megjelent cikkem frusztráló témákat pedzeget, majd forradalmat indít, igazi nőcis köntösben. :)
Kattints, olvasd el a cikket, majd lázadj Te is!>>
MI A TITKA?
Már sok helyen hallani természetes kozmetikumokról, krémekről és ezek egy kis része az, ami valóban csak és kizárólag natúr, valamint növényi alkotóelemekből áll.
Mivel tűnik ki az ALMADERMA a sorból?
Tudd meg gyorsan itt!>>
VÉGRE MENŐ A #MAGYARTERMEK!
"Végre itthon is teret és emocionális lehetőséget kapnak a magyar újítók, piacra lépők!
Szívből örülünk ennek, hiszen e megelőlegezett bizalom által tudott az ALMADERMA is egy rég várt, sikeres terméket fejleszteni."
Olvasd el a teljes cikket az Origo Reblogján!>>
FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ BLOG: AZ ÉN KRÉMEM
A NAGY ÁTALAKULÁS
Alkalmazkodva a rohanó életmódodhoz, igyekeztem vázlatosan összeszedni mindazt, ami ezer gondolatot ébreszthet benned és hozzásegít ahhoz, hogy tavaszra gyökeresen átalakulj!
Miért növekszik a bőrproblémások, emésztési zavarosok, szorongók, depressziósok száma?
Olvasd el a blogban!>>
Örömmel és szeretettel osztom meg ezt Veletek! :)
"Jelenleg egy receptúrával dolgozom, többféle kiszerelésben, illetve egy Ajakírt is készítettem, amiben hosszú távon ugyanez a receptúra lesz. Egyelőre azonban az eltér tőle, egyfajta kiegészítő, amiben az antihisztamin tartalmú, a legerősebb gyulladáscsökkentő és regenerálódást elősegítő gyógynövények nincsenek benne, illetve a többi összetevők aránya is eltér az ekcéma elleni krémétől. Ennek az az oka, hogy az ajkak hidegben, szélben való szárazságát nem feltétlenül csak az ekcéma okozza. Az ok, amiért a későbbiekben ezen a téren is csak az ekcémásokra fogok figyelni pont az, hogy abszolút specializálni szeretném magam. Egyelőre folynak az engedélyezések, illetve befektetési tervek, így nem szaladnék túlságosan előre, de ha az Isten is megadja, akkor szintén az ekcémára fókuszálva, de színesíteni szeretném a palettát."
Olvass tovább: https://www.almaderma.hu/news/interju-az-almaderma-receptura-alkotojaval/

MI VAN AKKOR, HA NEM TE VAGY KLEOPÁTRA?
Jól ismert mondás a gazdagságra, gondoskodásra, hogy „tejben, vajban fürösztenek Téged”.
Nem véletlen, hiszen Kleopátra is a pontosan azért fürdött az általa „fehér aranynak” nevezett tejben, mert az a kalcium, A, B és D vitamin gazdagsága okán növeli a kollagén termelést, valamint a tejben található tejsavó segít a bőr hámlasztásában.
Mi akkor a probléma?
Olvasd el a blogban!>>
CSINÁLD MAGAD BŐRRADÍR!
Ne kísérletezz otthon mindennel, mert egyrészt igen veszélyes is lehet, másrészt attól mert olvastad valahol, hogy ez vagy az erre vagy arra jó, még számos ismeret szükséges ahhoz, hogy az egyes hatóanyagok valóban milyen módon képesek kifejteni a hatásukat, valamint mely komponensek összeférhetők és segítik, vagy éppen hátráltatják egymást.
No, de ezt a pofonegyszerű receptet ki kell próbálnod! :)
Főleg, hogy lefogadom, mindkét alapanyag megtalálható az otthonodban.
Kövesd a receptet a blogban!>>
AZ IMMUNERŐSÍTÉSNEK IS LEHETNEK BUKTATÓI?
Nagyon fontos tisztázni, hogy mi a különbség a vitaminok és a nyomelemek között, hiszen ennek ismeretében tudunk csak bizonyos készítmények közül megfelelően választani.
Mit vegyen számításba akkor egy autoimmun betegséggel, pl. atópiás dermatitisszel viaskodó ember?
Olvasd el saját tapasztalataimat a blog bejegyzésben!>>
VIGYÁZZ, ALLERGÉN! CSAK ÓVATOSAN!
A natúr összetevők között is vannak olyanok, amelyek erősen allergizálnak. Igen hosszú a lista, és az egyes kozmetikumok címkéin kötelező is feltüntetni ezeket.
Attól mert valami allergizál, még nagyon jó és hatását tekintve igen kivételes is lehet, de az autoimmun betegséggel küzdőknek, illetve az érzékenyebb bőrűeknek érdemes odafigyelni erre és használat előtt egy kis bőrpróbát végezni.
Olvasd el a blogban, mire figyelj oda a választáskor!>>
EZ A KRÉM MINDENRE JÓ! VAGY NEM?
Biztos Te is találkoztál már olyan csodaszerekkel, amik egyszerűen mindenre jók. A bőrkiütéstől a sárgalázig mindent gyógyítanak, miközben még a fürdőszobádat is fertőtlenítik. Igen humorosan hangzanak ezek és miközben zsigerileg érzi az ember, hogy ez nem lehet igaz, nem is akarja kihagyni az ilyen csodaszerek lehetőségét, így rögtön be is táraz minimum egyet otthonra.
De mi az igazság?
Olvasd el a blogban!>>
MEGALKUVÁSOK KORA, AVAGY A KRÉM VÁLASZTÁSOK MARGÓJÁRA
Vannak az ígéretek, a hangzatos szavak, egy jól megválasztott reklámarc, aki 'nyilván az adott terméket használja, hát persze', és megannyi trükk, ami mögé könnyedén beláthatnánk, ha akarnánk. De nem akarunk.
Erről szólnak a választások, akkor is, ha azok a krémek piacán történnek.
Minden, amit mégis tudni akartál, a blogban!>>